Már két egész hete élek Budapesten, de sokkal többnek tűnik. Annyira már nem szörnyű a helyzet. Nem annyira. És nem mindig. De még mindig nem jó. Na persze érthető, mert az alaphelyzet továbbra sem változott: ugyanolyan egyedül vagyok, mint otthon, csak most még a családom is hiányzik. Egyre jobban. Persze itt elvileg több lehetőség van, mint a világvégi kisvárosban, de nehéz rávenni magam, hogy éljek velük. Nehéz felöltözni és lemenni, pedig amikor kint vagyok, sokkal jobb a kedvem. Én nagyon igyekszem, tényleg. Amennyire tőlem telik. Próbálok például sportolni, megint kinéztem egy stúdiót, ahova a jövő héten elmegyek. A múlt heti nagyon nem tetszett, oda biztosan nem fogok járni. Talán majd ez. 

Szóval a jövő hétre a célkitűzés: sokkal több időt szobán kívül tölteni, még ha egyedül is...