Be kell vallanom, hogy így, a felmondási időmet töltve már tényleg nem megy olyan lelkiismeretesen a munka, mint eddig. Pedig tényleg próbálok ugyanúgy hozzáállni, de már annyira a levegőben van a váltás, és annyi mindent kell még addig elintézni. Jól jött volna az a pár nap szünet, de a pénz is jól jön, amit a maradásért cserébe ajánlottak, tehát próbálok nem panaszkodni. 

Szörnyen fáradt vagyok, már kezdenek megviselni a külföldi kiküldetések. Pedig az elején mennyire izgalmasnak találtam. Imádtam a hotel szobát, azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy egy igazi hotelben laktam, de egész biztosan az első volt, hogy saját szobám volt. Izgultam, mikor egyedül kellett tömegközlekedéssel eljutnom a vasútállomásról a munkahelyemre, bejelentkezni a hotelben... most már csak fáraszt. Talán, ha lett volna alkalmam várost nézni, szórakozni kicsit, de ezek az utazások többnyire a szűkös határidőkről, feszített munkatempóról szólnak, amikor a nap végén hulla fáradtan kerülök ágyba. 

Amikor egy átdolgozott munkanap után felmentem a szobámba, megettem a vacsorát, és este 7-kor a tévét kapcsolgattam, átfutott az agyamon, hogy ugye ez Budapesten máshogy lesz? Ez volt az egyik fő oka a munkahelyváltásomnak, hogy befejezzem az ingázást, emberek közt legyek, programokon vegyek részt. De ezt külföldön sem tettem meg, ahol 200 méterre laktam a munkahelyemtől. Máshogy kell ennek lennie, változtatni fogok!